A Sandy Bridge processzorok megjelenésével az Intel tuning tekintetében
szakított a korábban megszokott gyakorlattal, így egyszerre vált
könnyebbé és nehezebbé a tuning - attól függően, melyik szemszögből
nézzük a dolgokat.
A BCLK órajel módosításán alapuló tuningot ellehetetlenítette a gyártó,
ugyanis a BCLK emelésével több egyéb órajel is emelkedik, így
rendkívüli módon be vannak határolva a lehetőségek: mindössze pár
megahertzet tudunk emelni úgy, hogy a rendszer stabil maradjon, de ez
bizony kevés. Ezzel egy időben az Intel adott is, nem csak elvett,
mivel elérhetőbbé tette a szorzózár-mentes kivitellel érkező
processzorokat, amelyeknél a szorzó emelésével könnyedén emelhető a
processzor órajele. Ezek a processzorok "K" jelöléssel érkeznek és
hagyományos társaiknál valamivel drágábbak ugyan, de a tuningosok
számára mindenképpen megéri a befektetés. Természetesen azok számára
sem reménytelen a helyzet, akik szorzózáras Sandy Bridge processzorral
rendelkeznek, hiszen a Turbo szorzó emelésével és egyéb fortélyokkal
azért jó eséllyel ki lehet facsarni némi plusz teljesítményt az adott
központi egység esetében, de messze nem annyit, mint a szorzózár-mentes
példányoknál a szorzó egyszerű növelésével.
A fenti gyakorlat a vállalat idén, illetve jövőre megjelenő processzor
újdonságainál, a Sandy Bridge-E modelleknél és az Ivy Bridge központi
egységeknél szintén megmarad, igaz, néhány apró változás azért lesz. A
friss hírek szerint a Sandy Bridge-E processzorok és az Ivy Bridge
processzorokhoz használt platformoknál egyformán a CK505-ös órajel
generátort alkalmazza majd a gyártó, így a BCLK órajel módosításához
több lehetőség áll majd rendelkezésre. Az említett chip segítségével
eltérő DMI és PCI Express szorzókat lehet majd beállítani, így a BCLK
órajelet egy picit tágabb keretek között módosíthatjuk majd, mint a
jelenlegi Sandy Bridge processzoroknál. Az informátorok szerint a Sandy
Bridge-E sorozatú felsőkategóriás központi egységeknél, amelyek a Core
i7-900-as családot váltják, 100 MHz és 250 MHz között több beállítási
opció lesz elérhető. Az Ivy Bridge esetében már szűkül majd a
mozgástér, így a BCLK órajel módosítását csak a 100 MHz és 133 MHz
közötti tartományban lehet elvégezni.
A BCLK órajelet napjainkban a Sandy Bridge processzoroknál úgy
állítjuk, ahogy akarjuk, nem vagyunk különösebb határok közé szorítva,
más kérdés, hogy a fent említett tények miatt sok értelme nincs az
állítgatásnak. A DMI és a PCIe szorzók állíthatóságának hiánya nagy
érvágás a jelenlegi Sandy Bridge alapú rendszerek esetében, de a Sandy
Bridge-E modelleknél már valamivel talán jobb lesz a helyzet, már
amennyiben a fenti információk helytállóak.
Más kérdés, hogy napjainkban, a Sandy Bridge processzorok esetében
nincs is nagyon szükség BCLK órajel módosítására, ugyanis némi felárért
cserébe ott vannak a "K" sorozatú processzorok, amelyeknél megfelelő
hűtés alkalmazása mellett komoly tuningra is lehetőség van, hála a
szorzózár-mentes kivitelnek. Ráadásul ez utóbbi módszer egyszerűbb,
pontosabban kényelmesebb, mint a BCLK órajel emelgetés.
Összességében tehát tágabb lesz a mozgástér BCLK órajel-emelés
tekintetében, de aki komolyabb tuningra vágyik, úgyis "K" sorozatú
processzort fog venni, ahogy eddig is.
|